ÉLVEBONCOLÁS

Peter Maxwell Davies: Ressurrection / Feltámadás

Kétségeim vannak minden feltámadással kapcsolatban, mert ezt már több próféta, politikus és pojáca megígérte, de eddig csak a vámpíroknak sikerült. Erre meg boldogult nagyapám azt mondaná, hogy itt hülyéskedtek, a Kerepesi temető meg üres.

A "posztmodern eklekticizmus diadalmenetének" kikiáltott dráma szélsőségesen iskolás, enyhén unalmas, és rendező legyen a talpán, aki azt a Kovaliknál hűségesebben megrendezi. A történet meglehetősen együgyű: Pistike kicsit álmos, nem akar fogat mosni, és ezért a családja (á la Simpson), a társadalom (á la Sztálin), és az isten (á la Alien) megrendszabályozzák. Aki látta a Pink Floyd Falát, az dióhéjban már ismeri a dolog lényegét: aki engedetlen, akit vonz "a káosz és a zűrzavar", azt élve felboncolják. Így minden megrendszabályozás egy "kis halál", amit egy kis feltámadás követ. Persze, mindez szimbolikus, de lehetne kevésbé ügyetlen vagy ügyefogyott. Erre a témára nekünk jobb tandrámák is a rendelkezésünkre állnak, mondjuk az Óriáscsecsemő (Déry), vagy Pisti a vérzivatarban (Örkény). Komszi-komszá.

Nem menti a korrektül játszó kamarazenekar, rockband és rezesbanda sem, bár operának csak nagy jóindulattal nevezném. (Itt elárulom, hogy a Prodigy mellett operarajongó vagyok, de köpjetek szembe, ennél nekem a Nibelungok jobban tetszik.) A díszlet monumentális: a Moloch-szájas piramis ötlete Fritz Lang Metropolis c. filmjéből, a csillagra feszített alak figurája Leonardo da Vinci rajzából, a WC-kagylók monumentalizmusa Buňueltől, a pirotechnika a kínaiaktól származik. Ne feszítsük tovább a húrt: valószínűleg szándékosan.

A bábszerű főhős - aki rettenthetetlen kornyadozásával a tanító-nevelő célzatú meghurcolást totálisan kigúnyolja -, most, hajnali 4:39-kor fenomenális ötletet adott: lefekvés előtt ma én sem mosok fogat. Hátha reggel feltámadok.