A FEKETE FÉNY

Mészáros Ottó és Dóra Attila f/f performansza > Black-Black Galéria, Budapest 1995.

Alacsony, téglalap alakú dobogó két ellentétes oldalán áll a Költő, és a Zenész.

A Költő fehér szmokingban, a kezében papírlap, verssel.

A Zenész fekete öltözetben, a kezében szaxofonnal.

A dobogó közepén, elválasztva őket egymástól, két rácsszerkezet emelkedik.

A rácsok: vízszintesen kifeszített, vastag gumiszalagok:

a Költő oldalán feketék, a Zenész oldalán fehérek.

Zöld fény világítja meg a dobogót.

A Költő kimérten, elmélázva felolvassa a versét.

A Zenész nem figyel rá - a fekete szalagokkal sokszor arcul csapja.

A Költő befejezi a felolvasást - a bal orcáját vörös pír borítja.

Zöld fény világítja meg a dobogót.

A Zenész hevesen, impulzívan játssza a szerzeményét.

A Költő nem figyel rá - a fehér szalagokkal sokszor arcul csapja.

A Zenész befejezi a játékot - a jobb orcáját vörös pír borítja.

Csönd van.

A Költő leteszi versét, a Zenész leteszi hangszerét.

Megpróbálnak keresztülbújni az őket elválasztó rácsok között.

Átjut a láb, a kéz, a fej - a törzset azonban fogva tartják az elasztikus kötelékek.

A Költő belegabalyodik a fekete, a Zenész a fehér szalagokba.

Szembekerülnek egymással, a két rácsszerkezet közé szorulva.

Vidám, népi tánczene szólal meg, leánykórus énekli.

A Költő és a Zenész táncolni kezdenek:

egymáshoz préselődve, beszorítva a véges térbe.

Görcsös és laza, groteszk és fennkölt ez a tánc:

elmossa és kiemeli a különbözőségeket.

Laokoon és a kígyók: "még nem" és "már nem".