Ladislav Klíma
Alulról az Ibolyát!

Katona József Színház, Kamra

Einstein, Napóleon, Casanova, Shakespeare.
Karikatúrájuk ott függ a krimó falán, négy frissen érettségizett, a zsenialitásról vitázó fiatal feje felett, akik arról döntenek valójában, mivel is töltsék el a halál előtti hátralévő időt. Négy ifjú titán. Meg a toalettből bevonuló Sanyika. Neki nincsen példaképe, ő az abszolútumot, a "ragyogást" keresi, de épp ő az, aki sorsversenyre hívja ki a többieket: találkozzanak harminc évenként, ki bírja tovább zsenialitással.

És lőn. Az ötvenéves, kissé démonizálódott Sanyika (Rába Roland) külsőleg változatlan, antréja a klozetből: talán vizit a túlvilágról. "Mint-akit-spirituszba-raktak-jelenléte" szembesítés: ki-ki mivé formálta kamaszkori eszméit és kit-kit mivé deformáltak eszméi. Hogyan lett az önjelölt költő Csimaszból (Huszár Zsolt) "csúszómászó" alkoholista, az erőpolitikát hirdető Sumákból (Fekete Ernő) disznófejű Elnök úr, a szoknyavadász Égjből (Dévai Balázs) tétova takarékláng az őt retiküllel püfölve navigáló vaslédi-felesége, Ammónia (Kiss Eszter) oldalán, és Profból (Elek Ferenc) az összemberi kultúra tudósa helyett a csuhonecek kutatásába csavarodott "nagy rakás szerencsétlenség", akin undok parazitaként csüng debil kislánya (Tóth Anita).

Klíma Emberi tragikomédiájának Arnost Goldflam-féle átiratát az ifjú titán, Schilling Árpád elmeszűrőjén át vizsgálhatjuk. Már az is érdekes, ahogy a darab közhelygyanús életképből vizionalista abszurddá válik (az öregkorra, a harmadik stációra elhülyült kriplik hada lepi el a színpadot), ám az előadás a megmutatás mikéntje miatt figyelemreméltó. A főiskolás rendező jelesre vizsgázik világítási és vizuális megoldásokból. De kitűnő a színészválasztás- és vezetés tantárgyban is.

Kiss Eszter szőke trampliból a szemünk láttára metamorfizálódik "büdös döggé", a gigerli Dévai Balázs járószékkel mászó, lefittyedt szájú gutaütötté.

Az előadás "műfaja": világdráma, bizonyos vonatkozásaiban mintha Az ember tragédiájának lenne távoli rokona vagy inkább mutánsa. Sanyika némi luciferikus jelleggel bír, a fejlődni vágyó Csimasz olykor Ádámra hajaz. A kocsmáros, Góré úr (Somody Kálmán) meg csendben katalizál. "Záróra, csórikáim!" - summázza a végén, gyaníthatóan világegyetemi ügyekben is járatosan.