art home     művészek     events - események     articles - irások    self Portraits       artLine Events RSS     napja

Holnap
Holnapra, igen.


Holnapra, igen.
Holnapra feltétlenül, ha lehetséges.
Holnapra talán. Előfordulhat.
Könnyen megeshet, hogy sor kerül rá.
Úgy adódhat. Még a végén tényleg.

Ha nem is pontban: holnap.
Kicsit később.
Mondjuk... holnapután.
Attól kezdve aztán mindent.
Mindent beleadunk.
Van a talonban egy-két adunk.
Vagy - legalábbis - igyekszünk.
Piszkosul. Piszkosan.
Kilóg a nyelvünk... A nadrágból... az ingünk.
Kidülled a szemünk. Az erőlködéstől.
Szóval és tettel: feltörjük...
Feltöröljük...
Azaz: eltöröljük a kivagyiságot.
Feltárjuk... feltépjük... az ajtót.
A holnap ajtaját. Sarkig tárjuk.
Az utcasarkig.
Az Északi Sarkig.
Ha-tá-ro-zottan. Nem vitás.
Ha vitamin van, vita min van?
Ha egyszer oda lesz könyökölve... ülve...
Oda lesz kanyarítva az aláírás.
Oda lesz csapva... köpve... a tenyérbe.
Akármilyen hihetetlenül hangzik.
De - tényleg. Tényszerűen. Nagyszerűen.
Tárgyszerűen. Észszerűen. Mindenáron.
Minden áron!
Holnapután.

Nem biztos, hogy reggel.
Nem pont reggel, esetleg este.
Este későn is. Este későn se.
Riadunk... riadózunk vissza....
arénázunk...
Nem hátrálunk egy tapodtat sem!
Ha meg is állunk...
a vártán.
Legföljebb lihegünk, szusszantunk nehány percet.
Elrágcsálunk egy sósperecet.
Veszünk egy nagyobb adag levegőt.
Össz-max ennyi lehet a kiesés.
A ritmusból.

De aztán!

Akkor aztán nem.
Senki és semmi sem állhat utunkba...
...hogy megakadályozza...
Elterítse... eltérítse szándékunkat.

A térítőkből elegünk van.
A hittérítőkből.
A Baktérítőkből.
A Ráktérítőkből.
A csipketerítőkből.

Vár a holnap! A holnapután! ....

Bár akkor már sötét van, és nem lehet ugyanúgy.
Korábban kellene.
Vagy később.
Este, netán késő éjjel, koromsötétben.
Az éj leple alatt.
Holdfényben. Ha nincs holdfogyatkozás.
Ha nincs befellegezve.
Mert akkor befellegzett.
Nekünk.

Bár ha a világítás meg­oldható.
Akad valami lámpa.
Lampion.
Reflektor.
A technika mai állása mellett... ellenére sem...
Tanácsos tapogatózni, araszolni.

Inkább másnap.
Másnap reggel. Is szóba jöhet a dolog.
Persze, nem másnaposan.
Másnapos szakállal.
Mert az mégis más! A pirkadó hajnal. A kimosott hónalj.
A reggel frissesége, üde lehelete.
Fogmosás után.
Egy gyors kitekintés az ablakon.
A felkelő nap látványa milyen felemelő.
Motívumokkal tölti fel a pszichét.
Ha az ablaküveg elég tiszta...
A szétáradó világosság szinte szembeverő...
Azonnal tegyük fel a védőszem­üveget!
Tartsuk be a biztonsági, munkavédelmi előírásokat!
Vi­gyázzunk rá... a szemünk fényére.
A horizont milyen csodálatos.
A mi horizontunk!
Kirajzolja a légiutakat. Persze, csak a polgáriakat!
A panorámát nem lehet megfizetni... befizetni az IBUSZ-nál.

Mindez együtt!
Ebben az összeállításban.
Kavargásban. Kevergésben. Kecmergésben.
De ugyanakkor daccal, dérrel-dúrral, ma­kacsul.
Fölszegett fővel. Sugárzó tekintettel.
Meg nem torpanó léptekkel elindulni.
Előre érezni, átélni az indulás izgalmát.
Csak könnyedén, lazán, sportosan.
Csoportosan.
Közben azért nem árt... trenírozni... bemelegíteni.
Megmozgatni az izmokat.
Ne­hogy lemerevedjünk, görcsöt kapjunk.
A rádió reggeli tornája éppen kapóra jön.
Még ha emiatt időt is vesztünk...
Viszont ha a tornát, a tréninget elhagyjuk, az lesz a vesztünk.
Egy-kettő, egy­-kettő... Ru-ga-nyoz-zon az a láb.
Legalább. Befejezésül a légző­gyakorlat!
Be-szív-juk..., ki-en-ged-jük... Úgy, úgy. Las-san.
Egyre javuló közérzettel. Közélettel.
A reggel szédületében, légára­mában, fényözönében.
A bizonyosság bűvöletében.
Igen, ott, akkor. Mámorosan. Porosan.
A leendő út porától. Kételkedés nélkül.
Túlcsordulva a hittől. Kicsorbulva...
akarom mondani: ki­csordulva az örömtől.
Örömkönnyeket sírva. Nevetve.

Ha nincs beborulva.
Ha nem szemerkél, netán esik...
Esőben mégsem.
Pláne egy nagy esőre, felhőszakadásra gondolok.
Egy zivatarra. Bár az ilyesmi nem tart sokáig. De egy komoly, tartós, garantált eső, országos eső, hetes eső, esőzés, az egészen más. Akkor meg kell fontolni. Meg kell gombolni... be kell gombolni az esőkabátot.
Akkor nem lehet csak úgy nekiugrani.
Felelőtlenül.
Felhőtlenül.., perülten sokkal inkább.
A feladat nagy.
Szinte történelmi.
A dekoráció elázik, s akkor oda a történelem.

Nem, ezzel nem szabad viccelni.
Itt nem lehet bliccelni.
Könnyelműen játszani a tűzzel...
akarom mondani: a vízzel.
Esély nélkül nincs értelme a kockázatnak, ennek nem lenne teteje.
A fejünk felett.
Úgy kell időzíteni, hogy idejében érkezzünk... pardon, induljunk.
Szárazan. Szárazon és vízen.

Nem vállalhatunk se többet, se kevesebbet.
Nem vehetünk a vállunkra. Bármilyen erős. Széles. Deltás.
Teendőnk nyilvánvaló.
A gondos előretekintés. Áttekintés.
Esetenként: szemlélődés. Meditáció!
A cipősarkak be­tájolása. Hogy mindenki lássa! Az irányt.
Nem lódulhatunk meg csak úgy, toronyiránt.
Árkon-bokron át. Mint afféle csorda.
A mér-le-gelésen van a hangsúly.
Nem elveszni a részletekben.
Nekünk az egész kell!
Ha részletekben is.
Nincs elvesztegetni való időnk. Ha ma még veszteglünk is...
Vesztegetünk.
Kit, mivel, hogyan? Miképp?

Tanulmányozzuk...
Tanulmányozzuk az időjárásjelentéseket.
A hosszú és rövidtávú prognózisokat.
Tudjuk, hogy merről fúj a szél... Honnan és hová...
A légnyomás és elnyomás változásaival tisztában vagyunk.
Tisztába vagyunk téve.
A piszkozatot eldobjuk, a tisztázatot meg­tartjuk.
Tisztára mosva.
Tiszta lelkiismerettel böngésszük az időjá­rástérképeket.
A ciklusokat. Az éghajlatmódosulásokat.
Vissza­menőleg is.
Akár évekre, évtizedekre. Évszázadokra.
Mert roppant felelősség, ha kijelentjük: holnap.
Vagy: holnapután.
Ha megmondtuk, azt már nem szívjuk vissza.
Hiába szívja bárki is a fogát.
Akkor az úgy van. Legyen úgy!
Ámen!
Abban ne lehessen kifogás, nyafogás, habozás.
A vezérfonal kezünkben.
Kezünkből gombolyodik. Cica pofozza. A gombolyagot.
Ha nem ügyelünk. Ha elbámészkodik az ügyelőnk.
Ha elügyetlenkedjük... ügyünket.
A szót. A szólamot. Az igét. A főnevet.
Mert a mi nevünk többé nem melléknév.
Ilyesmit nem lőcsöl ránk senki.
Az ige testté lőn, és miköztünk lakozék.
Lakkozzák. Politúrozzák.
Ez lesz a mi lakunk.
Fénylik. Fény-lak.
A holnapé.
A holnaputáné.

Tudomásunk van róla, úgy értesültünk, hogy a hőség sem ideális állapot.
A hidegről nem is beszélve.
Ki kell fogni az alkalmas hangulati hőfokot.
Meg kell sejteni. Ki kell böjtölni.
Nehogy hőgutát kapjunk. Vagy megfagyjunk.
Számolunk a természet szeszélyeivel.
Egyelőre.
Egyszer majd leszámolunk.
Vele. Is.

Kiolvassuk, amire szükségünk van.
A barométer állásából.
Ha van és nem tört össze.
A madarak röptéből. Az alkonypírból.
A békaku­ruttyolásból. A kéményfüstből.
Szívós tényfeltárásra rendezkedünk be.
Az adatok tárolására. Dunsztolására.
Az adagok mérséklésére.
Elvégre ez mérsékelt éghajlat. Minden mozzanatot tudományosan feldolgozunk.
Fáradhatatlanul.
Csoportosítunk.
Rendezünk. Szervezünk.
Csak meg ne ártson a szervezetünknek.
Mert az egészség a legfőbb érték.
Szervező elveink szilárdak.
Megingathatatlanok.
Mélységben és magasságban.
Keresztben és hosszában.
Srévizavé.
A többi már a végrehajtás kérdése.
A hajtásé.
A közös nevezőé. Nevelőé.
De aztán: nekiveselkedni.
Nyomni. Mukk nélkül. Pissz nélkül. Passz nélkül.
A lényeg: hajtani. Magunkat.
Mást. Izzadva.
Megszakadva.

Kisebb szakadások lehetségesek.
A szakadárokra le kell sújtani.
A szakadékon át kell ugrani!
Az időszakadékon. Akár oda-vissza.
Akárki persze nem ugrálhat...
Vidáman. Nótaszóval.
Ezt csak a kételkedőknek.
Mellékesen.
Mert aki dogmatikusan ragaszkodik, az ravaszkodik.

Látástól vakításig.
Ezzel nem jut messzire.
Többet mésszel, mint erővel.
Ezt jobb elvileg leszögezni.
Lekalapálni.
Hogy mozdulni se tudjon.
Meg se forduljon.
A fejében.
A feje.

A holnap... persze... kétségtelenül létező... Kor. Parancs.
Vi­szont ha elfogultság nélkül vizsgálódunk... Oda sem hallgatva zajra... jajra... Tág, tágasan értelmezhető intervallum. Idö. Idő­szak. Idény. Meghatározás. Tulajdonképpen, mint ilyen, olyan... Szimbólum. Szimbolikusan értendő. Értve vagyok? Szimboli ­kuss!-an! Ha ezt eddig nem is szellőztettük, mesélgettük, ajánlgat­tuk. Csak céloztunk rá, utaltunk áttételesen. Nem tételesen. Direk­ten. Szájbarágósan.
Nyilván. Nem kötöttük mindenki orrára. Nem fejteget­tük lépten-nyomon boldognak-boldogtalannak. Magyaráztuk, hüvelyeztük minden duma-Jankónak. Ha adtuk is tanújelét... En­nek is, annak is... Emennek is, amannak is... Másnak is. Ha ki is űztük... tűztük jelzőkarókkal... Merre, meddig és miért? Hogy csupa lángbetűvel ugyan, de mégis: jelkép! Vagy: mellkép. Melyet hiba volna a maga konkrétságában számonkérni. Ez nagy hiba, óriási hiba. Több, mint hiba. Bűn. A bűnösnek lakolnia kell. Kilakoltatjuk, kész. Döntő a helyes értelmezés. A helyeslés. Nem rés, hanem bástya. Erre van szükség. A szükség törvényt bont. Amivel egyet lehet Egyetértünk? A mikor, mit, hogyan­ban? Ez az alapvető. Meg. közelítése a problemának. Amitől nem lehet eltávolodni. Eltántorogni. Eltáncolni. Ez nem táncverseny. Május elsejei utcabál. Van, amiből engedhetünk... A nadrágszíjon. Ha húzni kell. Ha hórukkolni kell. Emelni az emelvényt. Magasra, magasra, egész világ hadd láthassa. Láthassa meg, akit mi magosra emelünk, az magosra van emelve. Emelővel. Emelődaruval. Ha néha nehéz is... Nehézkes... művelet. A négy alapművelet. Alap­műveltség. Nem muszáj mindig ezen szaladozni, ezt firtatni. Lát­hassák, hogy a mi kutyánk kölyke. Akkor meg minek a cécó, intelligencia-vizsgálat, test... vagy mi a franc? Vezérelni. Mutatni. Az utat. Tömegestül. Csődtömegestül.

Holnap vagy holnapután. A közeljövőben.

Felhívjuk a figyelmet a jövővel való takaros... takarékos gazdál­kodásra. A higgadtságra. A józan megfontolásra. A finom mérle­gelésre. Az árnyalatnyi különbségekre. A részletek, illetve: készle­tek dialektikájára. Ha jól belegondolunk, valójában mindegy: hol­nap, holnapután vagy azután, holnapután kiskedden. De felkészü­letlenül, ostobán belevágni, fejest ugrani. Az eseményekbe. A lé­nyegbe. A tényekbe. Nem, ez nem megy. Így nem megyünk. Seho­va. Ha halasztani kell, bátran halasztunk. Ha úgy látjuk jónak... úgy ítéljük. Nem tétovázunk, elodázzuk... Elszántan tesszük ké­sőbbre a Jelentős Dátumot.
Mert okkultunk a múltból. Okkupáltuk a múltat. Kiteregettük szennyesét. A sok mesét. Levontuk... letoltuk... a konzekvenciá­kat. Pontosabban: felvontuk a lobogót. Felhúztuk a függvényt... a függönyt. Feladtuk a sürgönyt. A félreértések elkergetése... elkerülése végett. Miatt. Által. Hiszen tudatosulva van: tudatosí­tottuk. Mert mi megmondtuk. Mert mi mondtuk meg! Előre! Terjesztettük. Propagáltuk. Propa porba őröltük. Széles körben. Széltében-hosszában. Amerre a nap lejár... Holnap vagy holnap­után. Legkésőbb. Hanyatt-homlok. Fejvesztés nélkül. Terhe mel­lett. Pánik-mentesen. Nemsokára. Egyáltalán. Reggel, ha jó idő lesz, ha nem lesz túl meleg, ha nem lesz túl hideg. Ha a szélerősség nem haladja meg a tűrési határt. Inkább hát-széllel, mint ellen-szél­ben. Különben is, szél ellen nem lehet... vizelni, pardon, pisálni. Ha a levegő páratartalma nem kínozza az asztmásokat, a reumáso­kat. A hörghurutosok nem hörögnek. Ha a derékfájás nem ütött ki, ...ütött be a legderekabbakon. Ha a feleségünket megelégel­tük... ölelgettük... Ha nyugodtan aludtunk, forgolódás nélkül. Kipihenve ébredtünk. Ha fölöttünk nem rendeztek házimurit, névnapi részegeskedést, keresztelőt, halotti tort. Ha nem leszünk túl fáradtak. Elesettek. Összetörtek. Elbukottak. Lebukottak. A magas lóról.

Merünk nem merni, ha szükséges.
Ha elégséges. Visszavonulni, visszalépni, lépegetni, mint egy lépegető exkavátor. Hogy aztán holnap. A kívánt ütemben. Nyomuljunk előre. Csakis - előre! A holnapról van szó. Nem akármiről. Amiből sohasem engedünk. Egyetlen vonalnyit sem. Legföljebb a mércén. Babrálunk, birizgá­lunk. Ha nagyon muszáj... Nem fog reszketni a kezünk. Jó kezek­ben lesz... ha mi kézbe vesszük. Olykor persze a fejtartás sem közömbös. Hogy igy nézzük, vagy úgy nézzük... Onnan vagy innen. Az optikai optimumból. Látszólag mindegy. Egyeseknek. Felszínes közelítés szerint. A nézet megválasztása: döntő szem­pont. Szemtől-szembe. A távlat. A madártávlat. A perspektíva.

Egyébként: nem felejtünk. Nem ejtettek fejre. Ha néha rossz is a memóriánk. De talán nem véletlen... memória-zavar. Nagyon is tudatos. Hogy is felejtenénk el... Fel van írva a noteszünkbe, határidőnaplónkba. Emlékeztető-füzetünkbe. A falinaptárra. Be van karikázva. Meg van jelölve. Be van keretezve. Rámázva. Üveg is van előtte. Mire vállalkoztunk... Beteljesíteni, ami beteljesül. Velünk, általunk. Ha jó az átlagunk. És jó az átlagunk. Erre építhetünk. Szilárdan. Szikla-szilárdan. Hallomás után nem... a kellő, az előkellő pontosítással. Amiért megszülettünk, világra jöttünk. Amiért anyánk dajkált, ringatott, szoptatott, babusga­tott. Áldozott. Gyónt. Amiért szenvedett. Engedett útnak. Apánk, nagyapánk. Öreg szülénk. (Ősünk és hősünk. Föl-és lemenő rokon­ságunk. Hetedíziglen.

Erről papoltak, erről írtak -- ha tudtak írni. Erről sírtak. Erről susmusoltak. Halkan, illetve harsányan. Erről komunikáltak, suk­süköltek. Ez volt mindenük: vagyonuk és semmiségük. Ezt hagy­ták ránk. Ezt a meccset. Dresszet. Átizzadt és szakadt. De lobog, ha vonulunk. Lobogó. A terhünk. A merszünk. Nem kommer­szünk. De mi józanul is részegen... Részegen is józanul... Állunk. Figyelünk. Megfigyelünk. Megfigyeltetünk. Két szemmel. Négy szemmel. Pápaszemmel. Szemtelenül, ha kell. Készen a vészben. Mindenre készen, készen az indulásra. Pontosabban: arra, hogy induljunk. Ezt elvileg nem fölösleges leszögezni. A készenléttel nincs baj. A kész kezet mos. MOSHAT-tal. Adunk a higiéniára. A holnapi kézfogásra. Kézfogóra. Harapófogóra. Ha még ma súroljuk is körmünk alól a piszkot, olajat, koszt. Ha ma még a koszt... nem is a legjobb.

Egy azonban biztos. Nem hebehurgyán, oktondi módon, vaktá­ban. Okosan, mérlegelően, óvatos duhajként. A legnagyobb meg­fontoltsággal. Fontoskodással. A dolgot fontolóra véve. Fontról fontra... illetve: pontról pontra. Az utolsó pontig. Vesszőig. Fel­mérve a megtett utat. Lemérve. Méricskélve. Centizve. Tízszer is odatéve a collstokot. Nehogy elba...elbazilikázzuk... bagatellizál­juk... Itt nem lehet eltérés, elhajlás, tilitolizás. Irány-váltás. Csak a mi váltónkon. Esetleg. Netalántán. Az irány meg van szabva, ki van tűzve. Meg van saccolva. Araszolva-köbölve. Ötölve-hatolva. Idáig tolva, nem tovább. Makro...akarom mondani, mikor... illet­ve: mikroszinten.

A kalkuláció elkészült. Aki látta, elkékült. Ellilult. A veszteség leírva, a nyereség felírva. A kéménybe korommal. Szinkronban korunkkal. Kimeszelve a tűzfalra. Kirajszögelve a faliújságra. Kiplakátolva, festve-mázolva, közhírré téve. Itt nincs tévedés. Tév-adás. Áradunk, ha kell. A mederből... medrünkben. Előttünk az ár-irány. A holnapi ár-arány. Ár-erény. Edény. Ez már a mi fazekunk, lábasunk, üstünk. Füstünk. Ha ma még früstökölni le is dőlünk. Délben, akarom mondani: reggel. Komótosan. Edénye­inkben fő... az igazság. Erényeinkben fő szempont az, amire min­dig támaszkodhatunk. Ez a mi támaszpontunk. Bázisunk. Aminek nekivethetjük a hátunkat. A végveszélyben. Annak ellenére, hogy nem vagyunk erénycsőszök. Ha viszket a hátunk, megvakarjuk, mert az ilyesmit elnézzük. Az ilyesminek elnézünk a feje felett. A dolgozónak is jólesik. Ha le-lepihen. Fáradozása után. Közben. Előtt. Ha eltikkadt a melóban. Ha melléfogott a fagott a melódiá­ban. Ül-üldögél. Könyököl. Az ököl sújt, ha köll, de speciel most... nem erről van szó. Most lazulhat a fogás. Messze még az utolsó fogás. Vacsora. Illetve: desszert. Arra erőt kell gyűjteni... a takarékban. Takarékra állítjuk magunkat... néha, néha. Csavar­juk. Facsarjuk... Ám senki sem kételkedjék! Őrizzük a lángot. Ha takarékon is. Így mégis a fogyasztás... elviselhetőbb. Mindannyian kis csavarok vagyunk... a gépezetben. A masi...machinációban. Amit vezetünk... ami vezet. Félvezetőkkel működik... nem félre­vezetőkkel. Minket nem lehet félrevezetni. Hosszú távon. Hosszú távra vagyunk beállítva. A holnap érdekében. Ha ma még be is érjük... Csiki-csukival, mell-ékes bulival, traktákkal, aktákkal. Praktikával. Nagyon jó márka. Képezzük magunkat. Fényképez­zük. Albumba tesszük... a holnap dokumentumát. Majd fellapoz­zuk, nézzük, nézegetjük. Meghatottan. Ilyenek voltunk. Ilyenek leszünk. Ha törekszünk. Nem csorbul a kép-ességünk. A holnapra. A holnaputánra.

Sőt! Mi sokat adunk a műveltségre. Adunk a művelteknek... Ha megérdemlik... Na, nem sokat, de nem is keveset. Éppen eleget. Annyit, amennyit. Amennyit jónak látunk. Látástól vakulásig. Vakolásig. Ezt mi tudjuk nyújtani... Jószántunkból. Gyújtani. A szellemet. A szellem világosságát. Kapcsolni. Tudunk kapcsolni is, ha nagyon muszáj. Bekapcsolni, kapcsolódni. Oszlatjuk a tö­meg-es sötétséget. Szövetségben. Szorosban. Szorosan. Vállvetve. Veregetve. Tipikusan. Típus-terv szerint. Na, nem topisan. Ha olykor meg is leckéztetjük...tünk ezt-azt. Renitens elemet. Aki szűkellte... szűkölte... a teret... a termet. Pedig ez direkt nekünk termett. Nem lehet megérteni egyeseket, egységeket... Egységben az erő! Régi szaktanács! Kétségeskedőknek persze nem tetszik az előadás. Felolvasás. Pedig mennyi munka, konzultáció van benne! Hogy egyeztettük konzulstációról-konzulstációra... Ha akadozik is itt-ott szónok. Erre is van jó ok-a. Esetleg. Megértésünkkel találkozva. Dadog. Makog. Látszatra. Destruktíven szemlélve. Nem jóindulattal. Hasonszőrűen. No, igen, előfordul... mondjuk így: rossz szervezés is. Kiválasztás. Amikor rossz lóra teszünk.
Hasonlóra akad példa. Beszéd. Amikor a logopédus néni is csődöt mond. És elvész az ünnepi hang-inat. Hiába ígérünk a megtaláló­nak magas jutalmot...mat. Pedig hányszor a szájába rágtuk, maj­szoltuk, tömtük... Mit hogyan? Okosan. Szó-nokosan. Szóról­szóra. Adatról-adatra. Dátumról-dátumra. Plénumról-plénumra. Haladni. A holnap felé. A hallgatóság előtt. Alatt. Fülesről-füles­re. Egyről a kettőre. Egykettőre. Odaérünk. Amikor majd elanda­lodva csipegetjük a szőlőt, és hallgatjuk a harmonika szólót. De addig küzdeni, fáradozni kell. Áradozni. Amíg a szőlő megérik. Amíg a szólót betanulják. Bemagolják, előadják. Kotta szerint. Kottából, akár kotta nélkül. Úgy ahogy a bank... hangjegyek előírják. Tempo giusto. A szóló persze nem annyit tesz, hogy mindenki a maga feje szerint... össze-vissza... hetet-havat... A szőlő esetleg adagolva lesz... A szélsőséges nézetekkel ellentét­ben.

Figyelmünket nem kerüli el semmi. Fegyelmünket. Fegyel­münkkel nem lehet lacafaszázni. Packázni. Olyan fegyelmit akasz­tunk a nyakába, hogy attól kódul.. . Azért mondom. Csupa jószán­dékból. Jóakaratból. Szeretetből. Nem formálisan. Formaliter. Őszintén, mélyből. Tör ez föl. Mint a forrás. Forrásban vagyunk - ez a lényeg. Persze - kellő önkritikával. Levonjuk és visszavon­juk. Bizonyos mértékig. Szigorúan. Nehogy a fejbe szálljon... a dicsőség. Erre figyelünk. Nyitott szemmel. Füllel. Fülessel. A Füles nem tréfa. Kedvenc újságunk. Bár mi ismerjük a tréfát... bizonyos határig. Határon túl. Innen. Van humorérzékünk, ha nagyon eről­tetjük... Amíg el nem veszítjük... a türelmünket. S ahogy lenni szokott: a vesztes fizet. Vagy levonjuk a fizetésiből... A gázsiból. Hajlamosak vagyunk a humanizmusra. Minden téren. Időn. Idő­ben. A hallgatóság közreműködésével... Nevetni is szoktunk. Ez így van rendjén. Ha elhúzzuk a szánkat...szájukat. Mosolyra. Annak jelentősége van. Nem is kicsi. Óriási. Ez optimizmusunk kifejeződése. Fotókon is látható. Kinagyítva. Retusálva. Színes­ben. Különben is, az nevet, aki utoljára ad nevet... A dolognak.

Előttünk a láthatár. Elindulásunk terepe. Szerepe. Az útviszo­nyok nem a legjobbak. Legjobb terepszínűvé válni. Az útiszonyok elviselése végett. Ha mutatunk, a távolba mutatunk... A messze­ségbe. Valahol arra kell lennie... a középútnak. Latinul: aurea mediocritas. Irányzatunk, irányzékunk - iránytűnk is erre hajlik -: közép-utas. Közép-európai-utas. Utasítás. Ezt jelzik a fogalmi tabuk... forgalmi táblák. A közép-vonal csíkja. Csak csíkosan... csak a csíkon... akarom mondani: a síkon. Ne hegyen-völgyön... Árkon-bokron. A laposon. Alaposan informálódva. A lapályon kúszva is akár. . . Ha már körmünkre égett a határidő. Az indulásé. Föl vagyunk szánva. Bánva. Bármerre nézünk. Bármilyen nézet­ben. Jelen pillanatban. Momentán. Nézelődünk, forgolódunk. Rá­érősen. Erősen. Mint aki időmilliomos. Ez csak a látszat. Ami csal. Gondolatban már messzire járunk... Ahol a madár se jár. Madár­távlatból. Alátekintve. Golyónkra. Földgolyónkra. Glóbuszunkra.

Aki nem velőnk, az elemünk. Ebben biztos lehet. Biztosak vagyunk. Kétes elemünk ugyan... De majd kielemezzük. Analizál­juk. Ha kell, kanalizáljuk. Ez elemi kötelességünk. Az elemi tiszt­ság...tisztesség követelménye. Az alul- és felüljáron. Kelőn. Egy­szerűen szólva: szeretjük, ha valaki elemében van. Mint a hal. Nyílt titok ez. Számolunk ezzel. Azzal. Elvi muníciónkkal. Elemó­zsiánkkal. Hadtáp-készletünkkel. Ám mindent...mindet latba vet­ve... Mérlegre dobva... Helyezve. Indulunk. Latolgatás nélkül. Tév...táv-eszménk fedezetében. Födélzetén. Födémzetén. Illetve: alatt. Ez súlyponti kérdés. Felelet. Csak semmi dérytiborkodás!

E néhány ténykörülmény ész-lelete után elindulhatunk. Dacolva a lehetséges nehézségekkel. Nehezékekkel. Koloncokkal. Külön­cökkel. Némileg ezzel is törődnünk kell... Megvan a törődés ré­szünkről. Még így is a nyakunkba vesszük... Ezzel együtt. Vállal­juk a rizikót. Egyfelől: indulunk. Másfelől: indulunk. Ha körüljár­tuk minden szempontból megfelelően. Ha betápláltuk, megemész­tettük, dekódoltuk... Ha nyertünk a lyukkártyán. Ha a kompjúter nincs javítóban. Ha a kezelők nem töltik évi rendes szabadságukat. Nincs szabadnapjuk, rossznapjuk, túlóracsúsztatásuk, kilépőjük. Ha megérkezett a hiányzó pót-alkatrész. Ha a program nem akadt el. Ha az input és output stimmel. Ha a rozsdát lesúroltuk vimmel. Ha nem kezd valaki vimezni-mázolni. Ha ragyog minden, mint a Salamon töke. Akkor nincs visszakoz. Visszakúsz-ás. Haladék. Mamusz. Ba bújás. Egyetlen pillanatig sem tétovázva. Egyetlen percet sem veszítve. A mellet kifeszítve, az állat fölszegve. A kis­kertajtót kitaszajtva. Akkor aztán. Akkor aztán nincs mellédumá­lás. Falazás, sóderolás. Sumákolás. Hangszóró-recsegés. Szinte szoborba dermeszt a lendület. Ugye, mégis, ez az érzület. Érzelem­vihar. Elárad tagjainkban. No, nem mindegyikben. De vagyunk így is elegen. Csak rájuk számíthatunk... Ebben a súlyos, válságos helyzetben. Nincs mit tenni. Várni kell! Hogy fölzárkózhassunk. Hogy a helyünkre lépjünk. A sorba. Az alakzatba. A menetbe. Mert ha egyszer elindul a menet... nincs megállás. Megálló. Legföl­jebb föltételes...en. Egészen rövid időre. Míg megoldjuk a problé­mát. Tanácsot adunk és kapunk. De ez csak föltételezés. Al-antas rágalom. Ária. Sz...ámításunkba nem csúszhat hiba.

A mutatók forognak. A történelem mutatói. Munkamegosztás szerint. Kinek mi jutott... Nekünk ez, nem más. Csakis - előre! Egyre izzóbb lelkesedéssel. Lelkendezéssel. Handabandával. Ám ez is csekélység. Ennyivel nem érjük be. Nem érjük át... derék bőségünket. Csak derekas munkával. Az érés folyamatában. Meg­lóduló ambícióval. Meglódított csákánnyal tűrünk...törünk... utat. Az útvesztőben. Nincs más választásunk.

Bizsereg a föld. Talpunk alatt. Az aszfalt. Éget. Ha ég és föld összeesküszik is ellenünk. Agyonpörkölődve azért nem... Agyon­égve... Netán lángolva, lángba borulva... Ha nincs kéznél egy vödör víz, tűzoltó fecskendő, poroltó készülék... I. fokú égési sebek­kel... Ez - mondjuk - visszavetne... Valameddig. De gyógyulás után! Nem kétséges. Előbb, mint utóbb. Utó-kezelés nélkül. Sző­röstül-bőröstül. Ha nem égett le... illetve: újból kinőtt. Regenerá­lódott. Ha kell ágyastul, amelyben fekszünk... Álmodunk. A hol­napról. A holnaputánról.

Ha nem, akkor is: igen! Ha igen, akkor is: nem! Tűrjük. Bírjuk. Zárjuk. Fájjuk. Tovább. Mert az óra elközelgett... A mi óránk. Pontos-an. Nem zavar a tumultus. Húzzanak tust! Micsoda dúlás a szívbén. In-dulás. Mert erről van nagyban szó! Ha nem vették volna észre. Észbe. Egyesek - persze - szeretnek beleülni a készbe. Van hozzá készülékük. Kész-ételük... akarom mondani: készle­tük. Szimatuk. Pedig abból nem esznek. Nem szalonnáznak. Se késsel, se villával. Ide a rozsdás bökőt. Sőt! Az ilyenekkel elbá­nunk... úgy, hogy magunk is megbánjuk. Késő bánat, ebgondolat. Erre kényesek vagyunk. Ezt véssék az agyukba... Jól. A szürkeál­lományba. Alkalmilag dotálva.

A cipőnk ki van boxolva, a kohónk ki van kokszolva. A hózen­tráger eligazítva... Minden tróger azért nem... A zokni kisimítva, nehogy a cipő törje a lábunk. A tyúkszemünk zsilettel megfaragva. Az iratok lefűzve, a kávé lefőzve. A leltár fölvéve, a leltárív kifüg­gesztve. Hiánytalanul. Tip-top minden holmink. Holmi csip-csup ügyekkel nem foglalkozunk... Nem ez a foglalkozásunk... Van tisztes foglalkozásunk. Állásunk, ahol megbecsülnek. Törzsgárda­tagsági igazolványunk, jelvényünk. Kitüntetésünk. A tüntető vi­selkedést mellőzzük. Nem kihívóan, csak ha hívnak, szólítanak. Egyöntetűen megállapítható: ezen az alapon kell elindulni. Messzi­re. Egyre messzebb! Szebbet el sem lehet képzelni. Képezni. A ké­pezdében. Ha képzeletünk nem túl leterhelt... Ha a sürgés-forgás nem fáraszt túlságosan. Ha nincs izomlázunk, görcsünk, húzódá­sunk. Csak semmi kihúzódás! Művégtagunk. Protézisünk. Man­kónk. Motoros rokkantkocsink. Persze, ez sem kizáró ok, mentő körülmény. Utóvédnek... Utóvégre... Sereghajtónak...

Füttyszóval. Danolva. Lódítani... pardon: hódítani a holnapot. Lélekmelegítőm. Lélekmelegítőben. Egymást melengetve. Biztat­va. Buzdítva. Egymásnak drukkolva, szurkolva. Huj-huj, hajrázva. Ha egyszer tényleg elindulunk. Mert a mi időnk nem késik el... Elébe sietünk. Futunk, rohanunk. Persze, a szabályokat betartva. Mert bárki bármit állít, ez már a mi időnk. Tagadhatatlanul. Fölismerhetően. Valóban. A mi időnk a mi erőnk. Erő-művünk, amely ontja az energiát. Muszklink. Muszkli Miskánk. Body bil­ding-ünk. Izompacsirtánk. Erős Jánosunk.

Ha ma még el is nyúlik az edzőpadon, kemence sutban. Lustán, bágyatagon. De ha egyszer nekiveselkedik, föltápászkodik... Ha az ásítást befejezte... Ha egy huzatosat szellentett... böffentett... Ha az orrából kipiszkálta a száraz taknyot... Akkor majd... több­szörösen... Több dimenzióban. Széles vásznú... vállúan. Meglepe­tésszerűen. Nyújtózik, nyújtózkodik, Holnaptól holnaputánig.

Lehet, hogy beleroppanunk. Rokkanunk. Viszont jár a rokkant­sági segély. Ha a jegyzőkönyv elismeri, hogy nem a mi hibánk­ból... Recsegnek-ropognak a kerekek. A gépezet, a fogazat. Sem riaszt meg. EI. Tántorít. Dönt. Döntően. Mi ott leszünk a döntő­ben. A szorítóban. Ha szorosan is, pontozásos győzelemmel. Ak­kor is, ha eltolódik. .. A határidő kitolódik.. . tolódhat. . . A tolózár beszorulhat... Mint olyik vécé-ajtón. Ha agyon van rángatva. Aztán rángathatjuk... Rázhatjuk... az öklünket. Ezek a kisebb­nagyobb mizériák előfordulhatnak. Ideiglenesen. Időlegesen. Ide­gesen... Föltartóztathatják... a készülődést. A készenlétet. Objek­tíve. Szubjektíve. Mindkét értelemben. De! Markoljuk már az indító kart... El nem engedjük a világ minden kincséért sem. Egy húzás - és máris indulunk. Avagy: egy nyomás. Ha ez az a kar... gomb... vagy micsoda. Kicsit sok itt a bizgettyű. Billentyű. Kap­csoló. Nehéz eligazodni...

A szakemberek véleménye nélkül... katasztrofális volna... hoz­zányúlni... Bármihez. Aki nyúlkál, annak a kezére csapunk. Ez a mi feladatunk. A beindítás. A start. Odaállni a starthoz. Ideális helyzet nem jöhet létre... értékelés nélkül. Tökölés nélkül. Bevon­juk őket feltétlenül. Feltételesen. Kodifikáltan. A konzultáció már összeült. Megy a téma... A duma. A szpícs. Röpködnek a képle­tek. Képletesen szólva... mi ezt nem egy az egyben követjük. Tesszük magunkévá. Tételesen. Át-tételesen. Átvitt értelemben ­persze! Hova is lyukadunk ki... Holnap. Kitágítva a fogalmat. Kifeszítve, kipeckelve. Nos, ebből a szempontból megtűrve, meg­engedve... a halasztást. A haladást. A halasztás haladását. Hála­adását. Ennyi az engedmény. Engedélyezett engedmény. Bárki is rágalmazzon bennünket. Ezt behozva: egy lépést sem. Vetünk... vétünk el. Semmi esetre sem. Minden közremény... közlegény... közlemény ellenére... Minden marasztalás...magasztalás ellené­re... Indulunk... Az ujjongás, a dísztribün, a drapéria. Hogy egyéb bűnökről most ne is beszéljünk.

Ma még tanakodunk, tanácskozunk. Arról, hogy tovább tény­leg nem halasztható. Terveinket egyeztetjük. Nézeteinket nézeget­jük. Milyen helyesek! A közös frontot alkotjuk... alakítjuk. Csak ez a sok alakoskodó ne volna! De lerántjuk a leplet. Leleplezzük.. . a szobrot. Ismerős alak. Roppant hasonlít. Ránk. Szinte vonásról­vonásra egyezik. Nos, ez a kis avatás.. .amíg a szalagot átvágjuk. .. a pezsgőt megbontjuk... Koccintunk. A holnap egészségére. A hol­naputánéra. Melynek jelentősége élesen . .. széles ívben ragyog. Mi tudjuk, mit jelent... ez a dekoratív jelenet... Jelzés. Összejövetel. Eszemiszom. Néhány szendvics, hidegtál, állófogadás-szerűen. Szervírozva. Legföljebb ez, ennyi. Eddig, így. Nem másként. Ké­sésnek aligha nevezhető.. Nevezetes aktusnak inkább... Egészsé­ges kompromisszumnak. N ely áthidalja... komp-járattal köti ös­sze. A két partot. A győzelemig és vissza.

Az indulás megható pillanatai. A búcsúzásé. Fönt van mindenki a fedélzeten. Integetni nem kötelező. Azért ajánlatos. A távolodás ünnepélye... meggyőződésünk, hogy nincs már messze. A megér­kezésé. A kikötésé. A révbe érésé. Addig lehet kötni-horgolni. Egy divatos kardigánt, pulóvert, meleg holmit, miegymást. Miegymást nem csapjuk be! Zálogba. A jövő záloga a miénk. Nálunk lehet kiváltani. Ha ma még várni is kell némiképp... Varrjuk a zászlót... Amíg elkészül... Zümmög a varrógép. Elektromos. Ha van megfelelő anyag... A boltban. Ha nem törik a tű... Tű...relmesen várunk... varrunk... A váróteremben köpködni tilos, kutyát behozni tilos! Dohányzás a kijelölt helyeken.

Pedig már írjuk az indulót. Próbáljuk, hangicsáljuk. A szöveggel van egy kis probléma. A dallammal is... Nem fejezi ki korunk... várakozásunk... készülődésünk lényegét. A legkiválóbb költőket és zeneszerzőket bíztuk meg. Meghívásos pályázat. Nagy dohány. Egyszóval: a megrendelés kiment. Megrendülten néztük... Persze, ez nem ment föl... Hisz maholnap lejár a határidő. Az anyagi ösztönzés mellett eszmeileg is... besegítünk. Akarva-akaratlanul. Ösztönösen. Öntudatlanul. Bár a hosszabbítás is szóba került. Az alkotóházban. Persze, csak úgy magunk közt. Szűk baráti körben. Ultizás közben. Két leosztás közt. Ahová beutáltuk... utaltuk az egész bagázst. Mert azt, hogy leégjünk, azt a blamázst nem enged­hetjük meg... Tudtára hoztuk az érdekelteknek... Az érmes...érde­meseknek. Hogy össztársadalmi érdeklődés kíséri a munkát... az ihletet. Teljesen azért nem bízhatjuk a véletlenre... Akármeddig... Az meddő volna... Ki...várjuk, ha nagyon muszáj... De nem szívesen. Szívből utáljuk... az ilyesmit. A sikeres műnek meg kell születnie mielőbb! Minél előbb, annál jobb. Nekik is, nekünk is. Biztosítottuk a nyugodt alkotás lehetőségét... A biztonsági beren­dezéseink tökéletesek. Működnek... hogy a mű... Melyet bátran vállalhatunk, vallhatunk. Mellyel azonosulni tudunk. Tetőtől­talpig. Testestül-lelkestül. Melyet unokáink is danolni fognak. Torkuk szakadtából. Szívhez szólóan, fülbemászóan. Tüdőtágulá­sig. A dal... a diadal már nem késhet soká. Már szinte halljuk... Dúdoljuk... Dörmögjük... Dünnyögjük...

Mert ha elkészül - s miért ne készülne - akkor nincs mese. Az erőgyűjtés megacélozta izmainkat. Pattanunk, mint a nikkel bol­ha. Ugrunk. Szökkenünk. Szökdécselünk. Történelmi léptékkel. Lépésváltással. Két váltás fehérneművel. Váltó-műszakban. A vál­lunkon válltáskával. Végre, végül is együtt mindannyian. Jelentem, hiányzó nincs. Igazoltan... begazoltan távol... A szent célkitűzés előttünk. Mögöttünk a múlt. Kimúlt. Célirányosan. Célzatosan. Célra tartva. Koncentrálva. Semmi másra. Másol... másulva telje­sen. Átformálódva. Új emberré válva. Újjá kovácsolódva. Edződ­ve. Az indulás tüzében. Hevében. Tekintetében. Vonatkozásában. A célegyenesbe érve. Átszakítva a célszalagot. Mellbedobással.

Ha ma még helyben is járunk. Gyakorlásképpen. Odacsapjuk... a bakancsot... a kövezetre. Egyre gondolva, egyfelé masírozva, ha marsolni kell... Ha üt az óra. Ha az orrunkra üt, koppint... figyelmeztetően. Ha minden összejön... bonylódik, illetve egysze­rűsödik. Szóval, akárhogy nézzük is. .. akárhonnan. . . itt már nincs kibúvó, mentség, magyarázat, magyarázkodás. Itt már cselekedni kell! Cselesen vagy csel nélkül. Húzzuk a csel-lót.

Ha ma még haza is caplatunk... És ágyba bújunk... paplan alá. Elalvás előtt a holnapra gondolunk, a holnapon elmélkedünk... Hogy holnap is nap lesz... Nem akármilyen. Akármi lesz, lehet... Tőlünk függ, ha nem is teljesen... A csörgőóra fel van húzva. Pontosan. Ha megcsörren, akkor aztán kelés... Nincs ábrándozás, mélázás, visszaalvás. Akkor ébresztő... Csörög, mintha soha nem akarná abbahagyni... Ha nem romlik el... Bár ez megbízható márka... Mert megesett már, hogy néma maradt. Volt rá eset... hogy lekés­tük... Elszunyókáltunk... Ez most nem következhet be... Az... ki van zárva. Az ajtó zárva? A vekker szabályosan ketyeg... Na, jóccakát!




artissimo

artLine

artGallery művészek alkotásainak galériája

artLine         sitemap        
artLine Galéria sun-eyes




artLine
- út a kifejezéshez -
Világra szóló, Világnak való

Holnap - Maybe tomorrow
artLine (CC) rubinstein 5711


Webdesign Katalógus 2013 artissimo gallery Retorika - HangÁr Hangművészeti - Beszédoktató Műhely Kaleidoszkop.hu a kultúra nézőpontja Művesz Világ Online Nyomtatószerviz




art coloured művészet színes

artList TOP100








this is the END... Holnap - Maybe tomorrow ...up