art home     művészek     events - események     articles - irások    self Portraits       artLine Events RSS     napja

A TEST FOHÁSZA

A test fohásza

Az angol hidegvérű nemzet. Furcsán hidegvérű, ugyanis az angolok udvarias kimértségük és hűvös távolságtartásuk mellett még valamiről híresek: fékevesztett őrjöngésükről. A két szélsőséges állapot között viszont nincs átjárhatóság, átmenet. A Rambert Dance Company a Vígszínházban megtartott két teltházas előadásával erre némiképp rácáfolt. A lengyel származású Marie Rambert (1888-1982) tánctanár nevét viselő modern táncegyüttes archaikus rituálékat emelt át a mindennapok kusza érzékiségébe. Mindez jórészt Christopher Bruce művészeti vezetőnek köszönhető, aki táncosból vált a 70-es években a társulat koreográfusává. Vibráló hangulatú darabjaiban kiemeli a klasszikus balettet annak megszokott környezetéből, és elegyítve a kortárs tánc különböző elemeivel, egy megváltozott jelentésű térbe emeli át.

Mikor a fekete háttérből a hat vívóruhás férfi előjön kardjaival, kezdünk már sejteni valamit: a csillogó pengéjű férfiak mozdulatai szemérmetlenül erotikusak, szenvedélyükbe szinte belehasad a levegő. Ez félelmetesen lenyűgöző látvány mindaddig, amíg egy táncos el nem ejti a kardját. Aztán még egy. Kínos csend a színpadon, zavart nem-értés a nézőtéren: ilyenkor mi van? Aztán túllépünk e két hibán és működésbe lép a profizmus: a kardtánc ettôl kezdve gerincvelői rutinból megy tovább. Mindez azonban csak előjáték: a hűvösen vonzó nőkkel való együttmozgás minden könnyedsége mellett érzékien komoly játék, amely át nem adható tudásról szól, a test tudásáról. Az analógia, amely a halálvágy és a szexuális vágy között fennáll (lásd Freud írását Erósz és Thanatosz kapcsolatáról), a színpadon konkrétan jelent meg hat, egymástól nem sokban különböző, néha indokolatlanul hosszúra sikerült pas de deux-ben. Násztánc volt ez, merész, tiszta érzéketlenséggel és száraz pontossággal, Mozart egyik leghabosabb zenéjére (Concerto for piano and orchestra No. 21 - andante, és No. 23 - adagio). Ahogy megcsonkított, nemtelen (hímnős) torzóvá áll össze a két test, azonnal előhívja testemlékezetünk ősi egység-képzetét. A darab címe Petite Mort (Kis halál), ez a franciában az orgazmust jelenti.

A Stream (Áramlat) mozgásvilága még merészebben mert elszakadni a klasszikus balett tánctechnikájától. Konkrét történet hiányában az öt részre tagolódó darab a testek absztrakt geometriai formákká válását mutatja be, erdei tájat sejtető, finoman szórt megvilágítású térben. Egy könnyen feledhető kezdő duett után négy férfi járja el kontakt-elemekben gazdag, rituális össztáncát, amely a dél-amerikai jakii indiánokat idézi. Mítosz-teremtő extázisukban minden egyes, kiszámíthatatlan időben és helyről érkező tenyércsattanás úgy hat, mintha szilánkok zuhannának át a téren. Az őket követő, egymástól távol lévő nők kibomló mozdulatai külön-külön, majd összeállva is középen tartják az energiákat. Amikor Philip Chambon kortárs zenéjében - szelíd válaszként a férfiak csattanásaira - egy verdeső galamb szárnysuhogása vet véget a törékeny békének, a négy nő is rituális táncba kezd: innentől a megkívánás, üldözés, elutasítás keserédes drámája zajlik. A táncosok csoportja végül egy nem feltétlenül vágyott közös körré zárul, és a darabot egy egzo- és erotikus, ráadásul égő vörösbe öltözött pár zárja. Ismét két test próbálja megtalálni egymásban önmagát, de ez egyiküknek sem sikerül. Kettejük meghitt fizikai közelsége ellenére érezzük: hiába látványos eggyéválásuk az érzékeny ellenpontozások és a mozdulatok tapasztalás-töredékeinek szintjén - itt akkor sincs igazi összetartozás. Vonzalmuk harc nélküli harc, ahol a csend nemigen jelent mást, mint kapcsolatuk nívótlanságának fenyegetését: ha nem adod, akkor majd én veszem el.

Befejezésül a Rooster-t (Kakas) igazi csemegének szánták. A darab egy/sok férfi jellemrajza, gondoljunk csak az örök csábító, Don Juan klasszikussá vált leírására (S. Kierkegaard: Vagy-vagy). A férfi itt és most, az ördög színeiben, vérvörös ingben és fekete nadrágban, a Rolling Stones zenéjére csábít el gátlástalanul minden nőt. Vonzalma sohasem lelki, hanem csak érzéki szinten működik. Mozgása meghitt önimádat: a zene ritmusára nyakizom bekeményít, nyakkendő a helyére simul, medence ráng, derék beforog, és végül - hab a tortán, ahogy kell - a fej hátulról előre vág. A színpadon egy szuperagresszív hím ünnepli a nők sorozatos (de megint túl hosszú!) megaláztatásait, akik mindezt elviselik hol bosszúsan, hol humorral. Férfi és nő időtlen idők óta tartó, véget nem érő tragikomédiája ez. A véredények viszonylatában zajló, amúgy kozmikus kavargás. A "testiség" (biológiai meghatározottságunk) és az "időtlenség" (tudatunk szabadságának grandiózus érzete) közti terület meghódítása mindenáron.

Sáfrány Kinga
forrás: Jump Magazin 1998
http://jumpmagazin.artline.hu




artissimo

artLine

artGallery művészek alkotásainak galériája

artLine         sitemap        
artLine Galéria sun-eyes




artLine
- út a kifejezéshez -
Világra szóló, Világnak való

Sáfrány Kinga - A TEST FOHÁSZA
artLine (CC) rubinstein 5711


Webdesign Katalógus 2013 artissimo gallery Retorika - HangÁr Hangművészeti - Beszédoktató Műhely Kaleidoszkop.hu a kultúra nézőpontja Művesz Világ Online Nyomtatószerviz




art coloured művészet színes

artList TOP100








this is the END... Sáfrány Kinga - A TEST FOHÁSZA ...up