Szilágyi Domokos

A FESTŐ HALÁLA

te is megszöktél ecsetek
színek fények vásznak elől

amint tárggyá váltál
alakjuk vesztik számodra a tárgyak
idomtalan idomok
suhannak kilobbant szemed előtt

üres nyomod kong az utcakövön
barátod az árnyékoknak előreköszön

keresd majd föl a festők külön poklát
adj enni az éhenhalt Derkovitsnak

megmosdatnak
talán zene is szól majd
anyókák mondják: milyen szép temetés
adjon az Isten nekünk is ilyet
kislányok tág szemében könny leszel
asszonyok arcán riadt rémület leszel
egy darabig még szerves fájdalom leszel
hát hadd gyászoljuk egy percig halálodban halálunk
jó most sírni egy kicsit
és aztán jó elfeledni a halált
a tieddel a magunkét is
és jó újra fölfedezni az életet
a magunkéval a tied is

a fényt amelyet számunkra loptál
a színt amelyet számunkra loptál
a mozdulatot amelyet számunkra loptál
a mosolyt amelyet számunkra loptál
a mámort amelyet számunkra loptál
a józanságot amelyet számunkra loptál
az igent amelyet számunkra loptál
a nemet amelyet számunkra loptál
a hitet amelyet számunkra loptál
(hiszen Prométheusz vagy te is)
boldog orgazdák hadd vegyük át
s a vágyat kiszólni ki-nem-szólt szavaid
lépni lépetlen-maradt lépéseid
mosolyogni kialudt mosolyaid
s oly súlyos életűvé válni mint te
hiszen
halál után már haláltalan az ember

1960