Torture Garden

A Játszótér

Ahol más testének vége, és ahol épp csak elkezdődik a tied, ott van a Kínok Kertje, két testvér, Allan TG és David TG álma, az 1990 októberében, Londonban tetemre hívott fétis és body art klub, ahol a látványtól elvetélne akár a terhes-Barbie is. Minden hónap egy kitüntetett napján itt gyűlnek össze a testükből kitaszítottak és a testükbe túlzottan bezártak. Mást nem is látni errefelé, bár az is igaz, hogy a Dalai Lámán kívül nehéz lenne találni olyan humanoidot, aki nem tartozik egyik, vagy másik csoportba.

Vannak már vagy kétezren a jeles napokon, akik olyan könnyedén tudják fogadni saját non-konformitásukat, mint magyar asszony a Háztixnéző stábját. Pedig legtöbbjük csak erre az egy éjszakára változik finom, nyálcsorgató morgással azzá, amitől óvta őt a család, farkasemberré, szatírrá, szatírává, a nyugati boszorkánnyá. Van itt minden tipikus és archetipikus teremtmény. Sértenek itt erkölcsi és politikai szabályokat, összekuszálják a külvilág inerciarendszerét, de nem a belvilágét. A gyönyör és a szenvedély giccses szabadságjogait hímzik extraordenáré zászlaikra, és miután vizuálisan liberalizálták magukat, egy éjen át tombol a freedom... majd visszamásznak a portásruhába, a taxi kormánykereke mögé, vagy a filmvászonra, tiszta és tökéletes világukba. De addig, talán tényleg tabukat törnek össze, ha nem is a mienket, legalább sajátjaikat. Így a legádázabb S/M orgia is lélekcsiszoló pszichodráma-csoporttá csiribálódik. Én pedig nem hiszem el az egyszeri frík meséjét. Nem alkalom szüli a tolvajt, hanem az idő. Tapicska forgalmista már régóta fontolgatta a stemplizés gondolatját simléderes sapkája alatt, ahogy az áthaladó vonat ablakában integetni látta Mariskát, mindig őt, minden vonat, minden ablakában. Megcsináltam! - mondja büszkén az ember és rámosolyog szép, vérhajú feleségére; vagy lenéz a Csomolungmáról, lenézi a világot, lenézi, mint a lefűrészelt-csövű sörétes füstölgő torkába bámuló. Megcsináltam! - mondom, különös, nehezen érthető jelét adva gyengeségemnek. Testépítő vagyok, akárcsak ők, a magukat clown-ozó albionik, akik egyre másra vonzzák Londonba a világ messzibb országaiból a spirituális, szellemi és szomatikus eltévelyedetteket. Ünnep van, elszabadulásunk ünnepe.

A Munkahely

A body art performer olyan anorexiás, aki esetenként halálra zabálja magát. Most nem azokról beszélek, akik a látvány, hanem azokról, akik az élmény miatt csinálják. ők a meggyőződéssel teltek. Az Archaos Circus, a testi végletességébe halt Ron Athey, Franko B., vagy a Genesis P. Orridge által alapított Temple ov Psychic Youth talán ilyen, talán nem. Annál nehezebben hiszem ezt el a Genitorturers csoportról, amelyben újbőrbe (k)öltözött, dominázó asszonyok, fémágyékuknak nyomott flexgéppel hányják plafonig a szikrát, miközben szól az indusztriál-beat. De mindez úgysem számít, a lényeg, hogy ők olyan sztárok, akik nem álmodozásra késztetnek, vagy legalább is nem úgy és nem olyan álmodozásra. ők megpróbálnak túllépni a forma és higiéné egymásba hajló csalóka képén. Kifordult szemmel keresik a halált és jó esetben ugyanabba a testbe inkarnálódnak vissza pár perc elmúltával, pedig jól tudják haszontalan cécó az egész. Attól perverz, hogy mindezt tudjuk, mégis csináljuk, definiáljuk magunkat férfinak, nőnek, melegnek, másnak, ugyanolyannak, pedig az egész determinált, csak a nemiség szellemi síkja vált meghatározhatatlanná és ettől a rendszer összeomlott.

Saját farkunkba harapunk, ez egy ilyen, leszirmozott szubkultúra. Csak Pamela Anderson (mostantól szériatartozék, dupla légzsákkal), aki példaképe a kvadro-bio-szocio- video-kultúrának, nehogy előbb készüljön el a bárkával, mert az esőfelhők már gyűlnek. Testi felépítményében tökéletes az ember.

AZ Iskola

Csontozata, izmai, flexibilis pupillája lehetővé tenné, hogy uralkodó fajjá váljon a Földön. A szomatikus egész-séget kompenzálandó, azonban a rendszerprogramba beépítettek több logikai csapdát, amelyek olyan agyafúrt zárral vannak ellátva, hogy egy életen át feszegethetjük titkaikat. Két véglet között ingáz az én. Nárcisz, a gyilkos önszeretet, vagy öngyilkos szeretet históriája, az egyik. A másik egy névtelené, aki soha nem mert a tóba nézni. Logikusnak látszik, hogy ami az egyiknek gyógyszer, az a másiknak méreg. Ez nemcsak a színpadon vonagló extravaganca gondja, ez a Te problémád is. Egyre nehezebben körvonalazol, egyre mesterségesebb intelligencia vagy. Az utcán pedig, mind gyakrabban összesusognak mögötted a joggingok. Választani kell: exodus vagy exitus. Bárhogy is döntesz, amíg itt vagy, ingyenreklámot csinálsz a létezésnek. Te sem vagy más, te is mismás vagy. Egyszerű a képlet: ha élsz, élsz, ha meghalsz, meghalsz. Ebből nincs kiút, még akkor sem, ha úgy hiszed, hogy egy Milky Way nevű csokiban élünk.

Epilógus

A komiszárral való találkozás után Szergej más szemmel látta a világot. Ez a világ nem tetszett különösebben jónak, de olyan világ volt, ahol neki, Szergejnek dolga van. Elindult hát.