Valamikor a XX. században születtem. 18 éves koromtól számítom azt az időt, mely óta tudatosan arra törekszem, hogy a "pepecselést" felhagyva képeket alkossak. Én nem kívánok klasszikus elemekkel látszólag objektívan megörökíteni valamit, mert abban nem hiszek. Nem hiszek benne, de fejet hajtok a realisták nagyjai előtt, sőt merítek belőlük. Ez utóbbi minden bizonnyal egy logikai bukfencnek hat, és lehet, hogy az is.

Mentségemre szolgáljon az a tény, hogy maga a realista festő; is hasonló gimnasztikai gyakorlatot követ el a logika szőnyegén, mikor az alkotás közben az objektivitásra törekszik. Én minél egyszerűbb elemekkel akarok, minél komplexebb cselekményt, kompozíciót, alakot, hangulatot, vagy csak egyszerűen dekoratív hatást elérni. Gyakran mellőzöm a színátmeneteket és a kontúrok használatát. Bonyolult elv alapján lebontott, tiszta színfelületek, geometriai alakokban azok az elemek, melyekből komponálok. Így történhet meg az a csoda hogy egy egyszerű; háromszög képes egy tulajdonságokkal, érzelmekkel rendelkező; arccá válni, mely az előre eltervezett reakciót váltja ki abból aki nézi.