Németh Edit festőművészNémeth Edit festőművész"...Németh Edit itt bemutatott műveivel kapcsolatban
felidézhetők az avantgard jelentős képviselői: a magyarországi aktivisták
/kiemelten Kassák Lajos képarchitektúrája/ illetve a rájuk is nagy hatást
gyakorló holland és orosz konstruktivizmus alakjainak művészete.
A malevics-i, mondrián-i meditatív, transzcendens világkép az, ami művészetét
megelőlegezte, olyan kristályos kiindulópontot jelentve, mely az eltévelyedés
veszélyétől minden esetben megvéd. Művein elválaszthatatlan egymástól a forma és a szín, illetve a színes formák rendszerbe szervezésének fontossága. Geometrikus formák, elsősorban négyszögek, háromszögek, körök, tehát a síkgeometria, de a szerves világképnek is a három legalapvetőbb eleme képezi formakincsének alapját. E formák alapját pedig a háttérben nyugodtan határozottan elterülő, színként élő visszatompított felületek adják. S mindebben a sokféleségben a színek viszonylatai még tovább hatványozzák azt az intellektuális-kombinatív gondolatsort, ami ennek a művészetnek a lényegét adja. A színek pedig valamiféle finom harmónia felé törekednek. A tiszta alapszínek, a sárga, a vörös, a kék részese ennek a formai-kompozíciós-színbeli párbeszédnek, de a szürke felé törekvő tompított háttér lecsendesíti a formák dinamikáját, éles körvonalát, kontrasztos szembenállását: és egy-egy szín többszöri határozott megjelenésével végül létre jön a képi harmónia. A formák és a színek egy olyan térben lebegnek, mely mentes a perspektíva szabályaitól, sőt ezzel a képi látásmóddal ellentétes. Ez a tér, finoman rétegzett, mely rétegzettséget a formák egymásra úszása, valamint a lehűtött, illetve felizzított színek indukálta térhatást hoz létre. Németh Edit műveinek rendező elve a kiszámított renden is átsugárzó expresszivitás. A színek és a formák szabad lüktető rendszere. Absztrakt képei szemlélésekor egyértelművé válik, hogy a használt elemek, szabadsággal telítődve, világrendet vagy a világban ható erőket képesek érzékeltetni..." H. Szilasi Ágota művészettörténész 2006. |
artLine
~ game
~ sakk ~ keresztrejtvény ~ képeslap ~ links & Friends ~ kiállítóhelyek ~ hírlevél ~ vendégkönyv ~ kapcsolatfelvétel |
